|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bereczki Csaba 2007. április 19.Nagyváradon a Sas palotában mutatják be április 20-án – Erdélyben először – a Bolondok éneke című, Bereczki Csaba rendezte nagyjátékfilmet. A Horváth Imre /1906-1993/ nagyváradi költőről (is) szóló filmet 2001-ben forgatták a Körös-parti város utcáin, valamint a környező településeken, a többi jelenetet Párizsban vették fel. A főszerepben Eperjes Károlyt, a további szerepekben Maia Morgensternt láthatja a közönség. A francia–magyar–román koprodukcióban készült filmben a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede Társulatának művészei is felbukkannak. /Antal Erika: Bolondok éneke: hazatért a váradi film. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 19./2008. május 8.Nyolcvanegy éves korában május 7-én elhunyt az erdélyi népzene egyik legkiemelkedőbb alakja, Zerkula János gyimesközéploki prímás. A legendás hírű muzsikus már fiatalon elveszítette a látását, a Gyimesekben élte le egész életét. A kommunizmus idején ő volt az első csángó zenész, aki Budapesten fellépett. Játékával meghódította a magyarországi közönséget is. Nyaranta fiatalok keresték fel, hogy hallgassák és eltanulják dallamait. Zerkula János zenéjét és az általa mesélt lenyűgöző történeteket számos film és hanglemez őrzi. A szívben még megvan címmel Halmos Béla és Szomjas György 1994-ben portréfilmet készített a vak prímásról, aki feltűnik Bereczki Csaba idén bemutatott Életek éneke című filmjében is. Zerkula Jánost május 9-én temetik. /Elküldték a behívót. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./2015. február 18.Baráti Esték az Új Ezredév KözpontbanAz ismeretterjesztés hagyományának újjáélesztése A temesvári Szórvány Alapítvány február 27-én indítja útjára Baráti Esték című rendezvénysorozatát, amelynek célja a szabadegyetem típusú ismeretterjesztés temesvári hagyományának az újjáélesztése. A havonta megrendezésre kerülő, borkóstolóval egybekötött előadássorozat házigazdája az Új Ezredév Református Központ lesz. A Baráti Estéket beharangozó sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: szerinte a mai világban is szükség van a legendás magyar nyelvű szabadegyetem, a Kisenciklopédia 1968-ban indult előadássorozatához hasonló ismeretterjesztésre. „A száraz ismeretterjesztést szeretnénk borkóstolással összekötni – mondta dr. Bodó Barna –, hogy a Baráti Estéken mindenki jól érezze magát, miközben megbeszéljük a világ dolgait”. A Baráti Esték első három előadója már elfogadta a szervezők meghívását. Február 27-én Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke tart előadást Autonómia Európában és Erdélyben címmel. A márciusi rendezvény előadója Magyar Anna, a Csongrád megyei Közgyűlés alelnöke lesz, aki az Európai Régiók Gyűlése monitoring bizottságának is a tagja. Az áprilisi előadó a televíziós nyilatkozataiból közismert dr. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, közgazdász lesz. A szervezők tervei szerint a Baráti Esték negyedik előadója a focirajongók által jól ismert, volt magyar válogatott labdarúgó, Miriuţa Vasile lesz, aki jelenleg a Győri ETO vezetőedzője. A rendezvénysorozat résztvevői elsőként az arad-hegyaljai borász, Balla Géza kiváló nedűit kóstolhatják meg. Márciusban a temesrékasi borász, Dózsa Sámuel hozza el borait az Új Ezredév Központba. Áprilisban a kárásztelki Vinca pincészet borait mutatja be Bereczki Csaba. A borkóstolókra és szervezési költségekre való tekintettel 20-25 lejes beugróra számíthatnak a Baráti Esték résztvevői. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 8.Enyedi Ildikó filmje volt a TIFF Magyar Napjának fénypontjaSzerdán Magyar Nap volt a 16. TIFF-en, a válogatást az egyik legerősebbként harangozta be a program kurátora, Zágoni Bálint. Az AperiTIFF fesztiválújság szerdai példányában idén is voltak magyar oldalak a Filmtett szerkesztésében, és volt Gulyás Party is a Bánffy-palota udvarán, bár éppen egyszerre Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjével, amire a legtöbben voltak kíváncsiak. A válogatásban öt nagyjátékfilm, két dokumentumfilm és az Oscar-díjas kisjátékfilm, a Mindenki szerepelt. A Testről és lélekrőlmellett bemutatták Vranik Roland menekültkérdéshez kapcsolódó játékfilmjét, az Állampolgárt, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét, Sopsits Árpád pszichothrillerét, A martfűi rémet, amely egy magyar sorozatgyilkosról és a szocializmus alatt működő magyar rendőrség egyik súlyos nyomozói hibájáról szól, illetve Gigor Attila második egészestés alkotását, a Kút címűt. Vetítették Varga Ágota Vasgyökerek című dokumentumfilmjét, amely szekusdossziéjával szembesít egy Erdélybe hazalátogató orvost, illetve Bereczki Csaba kelet-európai gyökereiket kutató amerikai klezmerzenészekről szóló Soul Exodus című filmjét. A nap fénypontja az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film vetítése volt a Florin Piersic moziban. Akinek sikerült időben jegyet váltania (a filmet péntek este 21:45-től is vetítik a Győzelem moziban, de már elfogytak a jegyek), egy nehezen kommunikáló, érintésfóbiás lány, és egy idősebb, fél karjára béna, megkeseredett férfi kapcsolatának lassú kiépülését láthatta. Enyedi Ildikó egy vágóhidat és egy erdőt választott a történet párhuzamos helyszíneiként. A szereplők a vágóhídon dolgoznak, álmukban pedig az erdőt járják szarvas képében. A premier plánban feldolgozott marhák és az erdőben bóklászó szabad rokonaik két véglete között látjuk Mária és Endre ügyetlen próbálkozásait arra, hogy komfortzónájukból kilépve egymásra találjanak. Az események apró részletei néhol kidolgozatlanok, pontosabban nem szájbarágósak, a mellékszereplők viszont üde foltok a filmben, és a jelenlétük mindig indokolt a történetmesélés szempontjából. Bár túl speciális helyzetű karaktereknek tűnhetnek a főszereplők, főleg Mária, esetlenségükben mégis magunkra ismerhetünk. Hasonló lehetett Enyedi Ildikó célja, hiszen a vetítés után a Máriát alakító Borbély Alexandra elárulta, hogy a történet szerint ugyan a lány Asperger-szindrómás, de nem kutatták behatóan ezt a rendellenességet, a rendező nem szerette volna, ha a karaktert a betegsége felől közelítik meg. A színésznő elmesélte, hogy először egy epizódszerepet kapott meg a filmben, de Enyedi Ildikó úgy döntött, hogy Mária szerepében is kipróbálja, ha meg tudja oldani, hogy nőiségét még a tekintetéből is kiirtsa. „Odaálltam a tükör elé és addig próbálgattam, amíg nem találtam meg azt, hogy határozott is legyen, és közben meg valami gyermeki tekintet legyen az, amit a néző lát” – idézte fel Alexandra. Először Mária külalakját, a haját, ruháit találták ki Enyedi Ildikóval, majd a jelenetek próbálása közben ráéreztek a karakterre, Mária egyszerűen életre kelt, mesélte a színésznő. A film érdekessége, hogy Endre szerepét Morcsányi Géza dramaturg, műfordító játssza, akinek nem volt korábban színészi tapasztalata. Mint kiderült, Enyedi Ildikó külön instruálta a két színészt, és csak a jelenetekben találkoztak. A végeredményt június végétől a romániai mozikban is meg lehet majd nézni. A TIFF magyar filmes válogatásából a két dokumentumfilmet néztük még meg. Varga Ágota Vasgyökerek című filmje némi hiányérzetet hagyhat a nézőben, főleg, ha látta a rendező korábbi filmjét, A tartótisztet, amely először állított kamera elé ügynököket beszervező titkosszolgálati tisztet, ráadásul szembesítette őt egykori megfigyeltjeivel. Az új portréfilm egy orvosról szól, aki még 1989 előtt Zilahról Németországba disszidált, most pedig visszatér Erdélybe, ahol a film készítőinek köszönhetően szekusdossziéjával is szembesül, így azzal a ténnyel is, hogy a titkosszolgálat legközelebbi ismerősein, rokonain keresztül még Németországban is megfigyelte. Varga Ágota rendező elmondta, hogy előző filmje németországi vetítésén találkozott az orvos fiával, ő hívta fel a figyelmét amatőr szobrász és gyűjtő apjára, akiről kiderült, hogy a rendezővel egy városban él. Mikor a szekuról kérdezte az orvost, annyira elutasító volt, hogy sajátos technikát kellett alkalmaznia: a szereplővel az általa választott ismerősökhöz látogatott el, és ők tették fel neki a kérdéseket, mesélte Varga Ágota. „Erdélyben a barátság és besúgás egy és ugyanaz” – ez a film kulcsmondata, ezen kívül viszont nem sokat kapunk: a besúgó ismerősökkel csak telefonon sikerül beszélni. A főszereplő cseppet sem tűnik áldozatnak, ellentmondást nem tűrő hangon beszél, és láthatóan nem zavarja, hogy áron alul vásárolja fel az egyszerű emberek értékeit. A filmet vasárnap 12 órától vetítik még a Sapientián. Bereczki Csaba Soul Exodusa jó meglepetés volt. A film első jelenetében zsidó ünnepet látunk Kanadában, amelyen a jelenlévők visszafele menetelnek a „jövőbe”. A kamera az úttest szintjén mozog, és ezekben a lépegető cipőkben a teljes zsidó történelem sűrűsödik. A film egy „fordított exodus”: négy amerikai klezmerzenész útja őseik életének helyszínére, Moldvába. Identitáskeresés, szóban és zenében, nem feltétlenül a zsidó identitásé, hiszen ez általános téma: mindenkiben lehet valami zsidó, mondják a szereplők a film végén. Az egyébként margittai születésű rendező előző, 2008-as filmjében, az erdélyi népzenészekről szóló Életek énekében már kipróbálta a zenés road-movie formátumát, és rájött, hogy milyen jól működik. A Soul Exodushoz tudatosan keresett Amerikában élő, sokadik generációs kelet-európai zsidó zenészeket. Valódi casting során talált rá a The Brothers Nazaroff zenekarra, amelynek tagjai valójában nem testvérek, de mindannyian kapcsolódnak Kelet-Európához, némelyikük hosszabb időt élt is Magyarországon vagy Romániában. Miközben Kanadától Moldváig utaznak, megosztják a gondolataikat zsidóságukról, a holokausztról, Izraelről, szélsőjobboldali eszmékről, közben pedig a legkülönbözőbb helyszíneken zenélnek: tereken, udvarokon, hajón. Ahhoz a generációhoz tartoznak, akik a ’70-es években voltak hippik és akkor fedezték fel őseik zenéjét, most pedig visszahozzák ezt a zenét eredeti helyszínére, Kelet-Európába. Egy néző ízes moldovai akcentussal kérdezte meg a vetítés után, hogy miért nem jutottak el a szereplők a keleti zsidóság egykori fontos központjába, Ogyesszába. Bereczki Csaba elmondta, hogy eredetileg a Szergej Eizenstein Patymokin páncélos című némafilmjéből ismert ogyesszai lépcsőkön zárult volna a film, de Nazaroffék megijedtek a feszült ukrajnai helyzettől és a bensőséges hangulatú forgatást kár lett volna azzal elrontani, hogy bármire erőlteti őket. Ehelyett a film Nagyváradon, Bereczki Csaba szülővárosában zárul. A forgatás során olyan személyes hangulat alakult ki, hogy a rendezőt a hatodik Nazaroff-testvérré fogadták, aki a nagyváradi jelenettel ezt a személyességet akarta jelezni. „A Körös-part az én Coney Islandom” – mondta. A filmet pénteken délután 5-től vetítik még a Cinema Cityben. Zs. E. maszol.ro 2017. november 13.„A művészetben nincsen lift”Véget ért a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Még (vagy már?) elkaptam azokat az időket, amikor az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál amolyan kulturális lökéshullámként járta át és rengette meg az erdélyi közéletet. A kilencvenes évek közepéről beszélünk, amikor a hazai filmszakma haldoklott, internet nem volt, a tévében Isaura és a Dallas ment, rövidfilmet, pláne jó rövidfilmet pedig sehol másutt nem lehetett látni. Fürtökben lógott a közönség a Kultúrpalota termeiben, páran hálózsákkal vertek tábort az előcsarnokban, a várbástyában Döme tolta a fesztiválpartit, amelyen hajnalig együtt bulizhatott, beszélgethetett meghívott művész, producer, zsűritag és nagyközönség – jó pár szép barátság született azokon az éjszakákon. A közönség színes volt, mégis meglehetősen homogén: a kilencvenes évek kelet-európai poszthippi ifjúsága, zajosak, értelmesek, hosszú hajúak, lazák, műveltek, és nagyon megvolt a véleményük mindenről. A mai negyven-ötven évesek generációja, a réteg, amely meghonosította errefelé a nyugati populáris kultúrát. És ők nagyon szerették a filmeket. Az évek múlásával azonban ez a közönség szétszéledt – dolgozni kezdtek, családot alapítottak, kivándoroltak, a fesztivál pedig maradt. Igaz, minőségéből nem vesztett, a szervező Madisz minden évben ragaszkodott a hagyományaihoz, a vetítések mellett mindig voltak koncertek, tárlatnyitók, kiegészítő rendezvények, de az egykori, homogén publikum hiányában a nézőszám is megcsappant, volt olyan esztendő, amikor a szombati zárónapon – a szemle csúcspontján – is csak félháznyi közönség foglalta el a nagytermi helyeket. Átalakult a világ, a netről szinte mindent le lehet tölteni, a közérdeklődés más irányba terelődött. De ebben az évben minden megváltozott. Nem tudni, hogy a huszonöt éves jubileum, a vetített, nagyszerű és méltán híressé vált nagyjátékfilmek hatására, avagy egy új, a filmművészetre ismét fogékony generáció megjelenésének okán, de az idei fesztivál óramű-pontossággal idézte meg a kilencvenes évek szemléjének hangulatát. A szerdai kezdőnaptól vasárnap délutánig (!) zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagy- és kisterme, rég nem látott ismerősök találkahelyévé vált a szemle, és bizony ismét sok arcot láthattunk az egykori közönségből: olyanokat, akik soha nem pártoltak el a szemlétől és olyanokat is, akik visszajöttek. Az idei fesztivál amúgy is erősen indított: Călin Peter Netzter Ana, mon amour című nagyjátékfilmje jelezte a szemle kezdetét, amelyet az András Lóránt Társulat táncszínházi előadása követett a régi zsinagógában, majd Lassú vonat címmel Hobo koncertje töltötte zsúfolásig a Kultúrpalota nagytermét. A magyar blueslegenda a fesztivál állandó visszatérő vendége, ezúttal Bob Dylan-koncertre várta a közönséget. A Nobel-díjas alkotó dalszövegeit magyarra fordította, majd nagyszerű muzsikusokból álló együttesével előadta azokat az örök rockhimnusz Blowing in the Wind-től kezdve a Slow Train Coming-ig, amely blues-örökzöld a koncert címét is adta. Az estet Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a Kojot zárta, amely szinte éjjel tizenkettőig odaragasztotta a publikumot a székekhez, és nem véletlenül: ennyire friss, szemtelen, dinamikus, tragikomikus, mély tematikát boncolgató, mégis heveny közönségi felröhejeket okozó magyar filmes alkotással rég nem találkoztunk. A nagyszerű színészi játékot pedig olyan jelenetek támasztották alá, mint például a falusi esküvőn kirobbant tömegverekedés, amelyet úgy vászonra vinni csak az tud, aki részt is vett már hasonlón. A versenyprogram idén is csütörtök délelőtt vette kezdetét, a délutánt a netWorks című csoportos kiállítás megnyitója színesítette a palota földszinti galériáiban, a fesztiválnyitó ünnepségre pedig aznap este került sor. Utóbbin Bakó Blanka és Palkó Attila ceremóniamesterek üdvözölték a megjelenteket, és elmondták, az idei szemle az eddigieknél is színesebb, hiszen a színházművészet is visszatért a programpontok közé egy felolvasószínházi (Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című drámáját a Tompa Miklós Társulat művészei mutatták be a Kultúrpalota kistermében) és egy táncszínházi előadással. Amint megtudtuk, a zsűrinek – Kincses Réka (zsűrielnök, film- és színházi rendező, író, drámaíró), Vladimir Anton (film- és színházi rendező), Bereczki Csaba (filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója), Laurenţiu Damian (filmrendező, forgatókönyvíró, a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Romániai Filmművészek Szövetségének elnöke), Durst György (producer), Hegedűs Bálint (forgatókönyvíró, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója) – az előzsűri által kiválogatott 49 rövidfilmet kellett elbírálnia. Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója pedig elmondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan eseményt kívántak létrehozni, amely segítséget nyújthat a nem létező hazai filmszakmának, és a közönséget is bevonzza. Az azóta eltelt negyed évszázad Marosvásárhelyen 125 fesztiválnapot, több mint tízezer levetített filmet és több mint ezer idelátogató filmes alkotót eredményezett. – A kor önmagában nem erény, a közönséget és az alkotókat minden évben meg kell hódítani. A fesztivál sikere és hosszú élete – miközben körülöttünk egymás után értek végleg véget a hasonló szemlék – a közönség szeretete mellett valószínűleg annak köszönhető, hogy közülünk, szervezők közül senki sem filmes alkotó, nem fűződik érdekünk senki meghívásához, kitüntetéséhez. Mi csak szeretjük a filmet és a kortárs művészeteket: a képzőművészetet, a színházat, a zenét – mondta Gáspárik Attila a fesztiválnyitó ünnepségen, amelyet M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című nagyjátékfilmje követett. A pénteki napon is számos verseny- és nagyjátékfilmet tekinthetett meg a közönség, a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban pedig igen egyedi eseményre került sor: a Transylvanian Wind Ensemble fúvósötös a többszörös Oscar-díjas Rózsa Miklós hollywoodi sztárzeneszerző filmzenéjét adta elő. A szombati zárónap pedig, mint említettük, ismét a húsz évvel ezelőtti fesztiválzárókat idézte: hatalmas tömeg vette birtokba a nagytermet a díjkiosztó ünnepség és az azt követő vetítés alatt. Előbbin ismét a szemle ceremóniamesterei üdvözölték a közönséget, majd Kincses Réka és Laurenţiu Damian egy igen jó hangulatú, a szemle hangulatához hagyományosan passzoló, poénokban gazdag beszámolóban ismertette a zsűri döntését, a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeit. Kincses Réka elmondta, a három nap alatt ismét tudatosult bennük, hogy mennyire összetett művészet a filmkészítés, milyen nehéz egy jó történetet találni, azt jól vászonra vinni... Amikor ilyen rövidfilmmel találkoztak, azt díjjal jutalmazták. – Önök nagyszerű közönség, és egy hihetetlenül gyönyörű, egyedülálló helyszínnel, a Kultúrpalotával büszkélkedhetnek. – A versenyprogram idén rendkívül változatos volt, gazdag, színes és nívós alkotásokkal találkoztunk. Nagyon örvendek, hogy ilyen sokan eljöttek, mert az Alter-Native rövidfilmfesztivál legfontosabb összetevője a rövidfilmek és Önök között létrejövő dialógus – tette hozzá Laurenţiu Damian. A díjnyertes filmek rövid bemutatását követően még egy díjat átadtak. Egy életműdíjat annak az úriembernek, aki sok-sok évvel ezelőtt ezen a fesztiválon az első filmtekercset befűzte a gépbe: Incze Péter mozigépésznek. A vastapssal köszöntött idős úr rövid, anekdotákban, a szemléhez kötődő sztorikban és humorban sem szűkölködő beszédében elmondta, a művészetben csak lassan, léptekkel lehet előre haladni – a művészetben nincsen lift. Végül Sipos Levente, a fesztivál igazgatója szólt a publikumhoz: – Köszönjük, hogy ennyi éven át hűségesek maradtak ehhez a fesztiválhoz. Tudjuk, hogy mindig akadnak hibák, de mi minden évben a legjobb tudásunk szerint és a legjobb szándékkal szervezzük ezt a szemlét, amellyel igyekszünk minőségi és emlékezetes élményforrást nyújtani – mondta az igazgató, majd elkezdődött a mai magyar filmipar talán leghíresebbé vált, friss alkotásának vetítése: a Kincsem című produkció az egykori magyar csodaversenyló történetén keresztül mutat meg egy varázslatos, korhű, de sok részletében mégis fikciós világot, a tizenkilencedik századi Osztrák–Magyar Monarchia arisztokráciájának világát a kiegyezés korában, amelyben boldogság és tragédia, harag és megbocsátás, gyűlölet és szerelem, ármány és becsület kéz a kézben jár. A nagyszerű színészi alakítások, állakat koppantó versenyjelenetek mellett végre egy olyan magyar filmet láthattunk, amelyen masszívan érződik, hogy (noha a vetítést követő beszélgetésen Herendi Gábor elárulta, hogy még többet tudtak volna rá költeni) a pénzhiány nem okozott komolyabb gondot. A díszletek, kellékek, jelmezek valódiak és súlyosak, a filmezési technika, az effektusok a mai, hollywoodi iskolákat követik (többeknek ez nem tetszett, e sorok írójának nagyon is), a film hírneve pedig akkora közönséget vonzott, hogy még a kakasülőn sem lehetett helyet találni. És mindez vasárnap, a díjnyertes versenyfilmek vetítését követően megismétlődött: a szemle történetében szinte rekorddöntő érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután a Kincsemet újból láthatta a közönség mind a nagy-, mind a kisteremben. A palota előtt már fél órával a kezdet előtt hatalmas sor kígyózott. Mindent összevetve, igen jó fesztiválon vehettek részt azok, akik eljöttek az Alter-Native 25., jubileumi kiadására. Visszaköszönt végre a régi idők hangulata, miközben a vásznakon ismét a mai idők szelleme bolyongott, láthattuk, hol és hova tart a mai magyar, román, illetve nemzetközi filmes szakma, mire képesek az igen tehetséges alkotók, stábok, rendezők, producerek, ha megfelelő anyagi háttér birtokában vihetik vászonra elképzeléseiket. Az önkéntes szervezőcsapat ismét heroikus munkát végzett, a szemle hagyományosan derűs és laza fílingje ezúttal sem vesztődött el. Az igazgatók pedig egyértelműsítették, a Kultúrpalota 2018-ban ismét vendégül látja a szemlét – az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál jövőre egy újabb negyedszázadnyi életkorba lép. A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjai között magyar: SIMÓ SÁNDOR-EMLÉKDÍJ A LEGJOBB DIÁKFILMNEK, FELAJÁNLÓ A MAROS MEGYEI MADISZ, A MAROS MEGYEI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL – Búzási Gyopár: Babuka a fűben (Románia). K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
